| 2007-09-25 |
| emigrásultság |
Nézem a Ninocska c. filmet a filmmúzeumban és a végén egy magyar nevet látok feltűnni (forgatókönyvíró: Melchior Lengyel). Összedobtam gyorsan egy listát, hogy mikor merre botlottam magyar vonatkozású dolgokba emigrációm első évében.
Először is itt van Éva Besnyő, a leghíresebb holland fotóművész. Kiállítása a Robert Capa retrospektívvel együtt volt látható, merthogy Budapesten szomszédok voltak, illetve az első munkát is Évának köszönhette az akkor még Endre néven ismert "Cápa".
Aztán a Corneille kiállítás a CoBrA múzeumban. Budapesten szállta meg az ihlet, ott találta meg egyéni stílusát a Koppenhága-Brüsszel-Amszterdam művésztengely egyik alapítója.
Az operaház leköszönő igazgatója szintén magyar. A binnen bantammerstraati fényképész dettó. Az ikonkereskedő. Az amszterdami szabadalmi ügyvivő, aki nem én vagyok. A kb. 2000 magyar prostituált. Yonderboi, HS7, PASO, pozvakowski, Subscribe, mind mind visszatérő vendégek.
Az a rengeteg kolléga és ismerős, aki járt Magyarországon, mind el van ájulva a látottaktól. Volt, aki 35 fős rögbicsapattal ment, volt, aki egyedül kerékpáron, a többség repülővel, egy tartalmas hétvégére. A legütősebb sztori talán Michaelé, aki egy hágai cigányzenekarral ment cimbalmot venni. Öten egy Ladában, sok-sok fokhagymával és szalonnával...
Beli Buba and "special guest" Kató:
 |
| Szaller 16:07 |
|
|
|
| 2007-09-03 |
| minttu pillu |
Lappföld kipipálva, de még mindig a hatása alatt vagyok. Ez tipikusan az a túra volt, amit sajgó izületekkel, állandó izomlázzal, folyamatosan vacogva, a kimerültség határán (vagy többnyire azon túl), esőben, hóban, szélben végigszenved az ember, de egyszer sem fordul meg a fejében, hogy legyen már vége! Visszatekintve már sehol sincs a sok fájdalom és megpróbáltatás, a fényképeken is csak a szivárvány tűnik fel, nem az esőcseppek. Akár azonnal indulnék vissza.
Az egész hetem egy furcsa bizsergésben és valószínűtlenül jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy betegen érkeztem Helszinkibe (Lowlands utóhatás) és egy péntek-szombati kettős bulikombinációval melegítettünk be a túrára is. Aki már járt Finnországban, az tudja, ez mit jelent... A nagy hajeleresztés ellenére látszott, hogy ezek a srácok teljesen komolyan gondolják az egész heti táplálék és felszerelés cipelését, a hegyekben pedig nem fogunk leragadni az első kocsmánál, ahogy otthon megszoktam. Becuccoltunk hát az utánfutóba és kényelembe helyeztük magunkat az ülésekben, utoljára pihenni egy nagyot.
Kb 1300 kilométerrel távolabb, az éjszaka közepén nagy fékcsikorgásra és izgatott kiabálásra ébredtem, hogy gyorsan kifelé a kocsiból! Az izgalom tárgya az északi fény volt, ami egy rövid időre láthatóvá vált felettünk. Igéretes kezdés, ebben az évszakban állítólag nagyon ritka! A túra többi része már sokkal banálisabb volt, a bevezetőben említett kínok között, de állandóan káprázatos szépségű tájakon araszolva telt.
A csapat motorja egyértelműen Mika volt, aki egyben a fő szervező, a mókamester és a serpa szerepét is magára vállalta. Aztán ott volt Markku, aki tavasszal három hétnyi felkészülés után futotta le a Stockholm Maratont 3:30-on belüli idővel. Ennek fényében talán nem csoda, hogy két-három hónappal egy térdtörés után Lappföldön rehabilitálódott. Nem lógott ki a sorból Terhi sem, aki csak valamilyen munkahelyi egyeztetési probléma miatt nem került be a finn olimpiai válogatottba, vagy Johanna, aki még a banda budapesti ivó-túrája alatt is minden reggel futással kezdte a napot. Hozzájuk képest Vellu haverom csak másodhegedűs, de az igazi bohózatot a nemes egyszerűséggel auslandersnek nevezett résztvevők adták elő.
Liris, aki szandálban, esernyővel és kerekes bőrönddel akart nekivágni a hegyeknek. Stephan, aki felállni se tudott a hátizsákkal és travel bingo készletet hozott magával, valamint a helyiek által csak stupid foodnak titulált táplálékkal rendelkezett (alma, banán, kiwi). Chris két nappal indulás előtt leszaladt a Decathlonba és vett egy második polárt a biztonság kedvéért, a félcipőjét viszont nem cserélte volna le semmi pénzért. Én úgy gondoltam, az újonnan vásárolt felemás színű bakancsomat egy Toyota Yaris hátsó ülésén eltöltött hétvége alatt sikerült betörnöm. Hamar kiderült, hogy egy 30 kilós hátizsákkal még van mit dolgozni rajta, de addigra már alig volt olyan porcikám, ami ne fájt, vagy fázott volna. Az tartotta bennem az erőt, hogy körülnézve mindig láttam egy nálam is szerencsétlenebb versenyzőt.
Mégis, mindezek ellenére, házigazdáink minden este mosolyt csaltak az auslanderek arcára Minttu Pillu koktélokkal (forró csoki + menta likőr), vagy palacsintával, pizzával, esetleg masszázzsal, vagy bizarr történeteik elmesélésével.
Összességében nem csak a túra volt nagy élmény számomra, hanem a finn vendégszeretet újbóli megtapasztalása is, az érzelemmentes hollandok után élni tudó és szerető emberekkel való megismerkedés és a feltöltődés.
 (klikk) |
| Szaller 22:15 |
|
|
|
|
| bezár a bűnbarlang |
| Mondtam már, hogy felmondtam az albérletemet? Azóta eltelt egy hónap, de még nem találtam semmit, igaz, keresni se nagyon értem rá. A héten újabb stratégiai megbeszélés várható Andival és Hajnival, a leendő lakótársakkal. Ezúttal az én sörköröm következik, mert ez a találkozók igazi apropója. Szeptemberben megint sűrű programom lesz (Portugália-szervezés, egy hét Budapest, stuttgarti hétvége, esetleg Oktoberfest, majd Katóék Amsterdamban). Már látom előre, hogy az ingatlanos ismerőshöz (Barney) kell fordulnunk a végén, pedig se szívességet nem szerettünk volna kérni, se jutalékot fizetni senkinek. Persze ebben a bolond városban semmi nem úgy működik, ahogy gondolná az ember, úgyhogy valójában mi teszünk szívességet Barney-nak, ha a lányok felhívják. Just for fun. |
| Szaller 08:45 |
|
|
|
|
dallamdam
klikkdam
annodam
|
