Tíznapos beszámolóm végére érve, csak a munkahelyi dolgok maradtak ki, de azok nélkül nem lenne teljes a kép, úgyhogy tessék:
Munkám van bőven, de jól bírom és ha mégsem, akkor mindig akad rá egy külsős, aki megcsinálja. Mostanában tényleg jól érzem magam, végre van értelme a napi küzdelmeknek, és látok egy-két elérhető célt, nem csak a rutin feladatokat és a levegőben lógást. Holnap interjúztatunk egy jelentkezőt a velem szembeni asztalnál levő betöltetlen pozícióba. Ha valaki végre ott is kényelembe helyezi magát, akkor többé nem nekem kell aggódnom mindenért. Nem mintha most nagyon aggódnék. :-)
Éppen ma jelentette be a cég az egyik nagy mérföldkőnek számító új termékét, ami már az én kezem nyomát viseli (szabadalmilag). Még ennek kapcsán is le kellett osztani egy-két arrogáns holland kollégát, mert néha le sem szarják, hogy mit mond nekik az ember, annak ellenére, hogy csak maguknak okoznak vele plusz munkát. Szerencsére, kicsiny patent csapatunk mellett áll a teljes vezérkar, jó lenne ezt az állapotot fenntartani, amíg lehet.
Nyaralásomat tervezgetve jöttem rá ugyanis, hogy az augusztus végére időzített lappföldi túrámra már nem is kell szabadságot kérnem, hiszem addigra pont lejár a szerződésem. Persze, úgyis felajánlanak egy újabb évet, csak ez egy ilyen furcsa döntési helyzetet eredményezett, ami van is, meg nincs is. Nagy itt a jövés-menés, ha azok az emberek lelépnek, akik miatt kibírom a munkahelyi és azutáni órákat, akkor nagy bajban leszek. Már eddig is egy csomó olyan ember távozott, akivel öröm volt együtt dolgozni, ebédelni, vagy munka után meginni egy sört. Az állandó változás persze új színeket is visz a szürke irodai környezetbe. Az például tipikusan amszterdami történet, hogy pénzügyeseink egy része szexoldalak számlázását végezte ezelőtt, elsajátítva a szakma minden egyes trükkjét. Aztán felismerték, hogy a navigáció nagyobb üzlet, mint a meztelen nők. Vagy már láttak eleget. |
