Először is: Pinkpop. Tipikus holland rendezvény: túlszervezve, túlszabályozva, nagyipari szórakoztatás az arctalan tömegeknek, minden sármot, egyéniséget nélkülözve. Mindezek ellenére megérte elmenni, mert hihetetlenül jó volt a zenei felhozatal, fantasztikusan szólt mindegyik színpad, a hangzásra tényleg semmi panaszom nem lehet, csak a hangulatra. Jellemző, hogy egy különvonattal még hajnalban vissza tudtunk jönni Amszterdamba (300 km), nehogy bárki elkéssen a munkából. A gond az, hogy a koncerteken kívül semmi nem történt, déltől este tízig, szigorúan egyórás váltásokban, megállás nélkül léptek fel az együttesek, majd mikor lement a nap, mindenki el lett zavarva, vissza a három kemping valmelyikébe. A büfében sem lehetett már egy búcsúsört inni, vagy ilyesmi. A kempingben is csak birkaként a kordonok, biztonságiak, szervezők, karszalagellenőrök, jegyellenőrök, rendőrök, vasutasok, pásztorok között terelt tömegek, de semmi Sziget-fíling. A csajozás/pasizás is úgy megy, hogy először azt kell kipuhatolni, vajon melyik kempingben szállt meg az illető, ugyanis mindenkit csak a sajátjába engednek be, hiába szövődik egy-egy spontán románc a koncertek alatt. Nem is a lángoló szenvedélyekről szóltak ezek a fellépések, inkább csak udvarias taps fogadta a legjobb együtteseket is, mivel tartani kellett a menetrendet, visszatapsolásra esély sem volt, akkor meg minek erőlködni, ugye? Mely koncertek voltak rám legnagyobb hatással? Sok koncert, sokféle hangulat, de talán azok voltak a legjobbak, amelyek az idő rövidsége ellenére is maradandó élményt adtak. Ilyen volt például az örökmozgó Iggy Pop, akinek folyamatosan 3-4 ember leste minden lépését, hogy éppen mit dönt le, mit kell pakolni utána, aki először benyomult a tömegbe, majd felcibálta maga után a rajongóit, és a színpadon nyomtak egy hosszan elnyújtott "it's no fun to be alone" refrént. Aztán ilyen volt még a Muse, akik annyira gyönyörűen szóltak, olyan tökéletesen átjött minden egyes hang, hogy szinte sírtam örömömben. Rocktörténelem. :-) Vagy Macy Gray és a negyedórás ska-blokk! The Kooks is szenzációs volt. Meglepő módon, pont a tíz hosszú éve, nagy rajongással várt Smashing Pumpkins nem tudta azt az átütő élményt nyújtani, mint amire számítottam. Talán betudható annak, hogy ez az egy koncert kifejezetten szarul szólt, illetve a holland nap is érdeklődéssel várta, hogy elhangozzék az utolsó akkord, mielőtt lebukott volna az esőfelhők mögé.
Hajnalban vissza Amszterdamba, két nap pihenés, nem kevés munkával fűszerezve, majd betoppant hozzám Maszat a vendégeivel, hogy két napra tartalommal töltsék meg egyszerű életemet és otthonomat. Őket csak hallomásból ismertem, vagy még úgy sem, de nagy rajongásuk a Wilco együttes iránt előrevetítette, hogy remek társasághoz lesz szerencsém. Így is lett, csupa színes egyéniséget ismerhettem meg, és nem utolsósorban egy új kedvencet, a Wilcot. A következő rocker-blogger találkozó a Lowlands Fesztiválon augusztusban esedékes.
Ja igen, az ezt megelőző napon voltam az Architecture In Helsinkin is, szintén a Paradisóban, szintén nagyon jó volt, de ez most több szót nem érdemel.
