Hétvégén több esemény is a fotózáshoz volt köthető. Először Michaellel készítettünk néhány utolsó pillanat utáni promóciós fotót a darabjához, majd megnéztem egy kiállítást James Nachtwey többnyire gyomorforgató, de sajnálatos módon, csupa megtörtént, vagy jelenleg is zajló tragédiát ábrázoló fotóiból.
Ruanda, Szomália, Bosznia, Csecsenföld, Irak, Afganisztán, 9/11, Észak-Írország, már a nevek hallatán is kiráz a hideg. A képeken pedig hullák, sebesültek, nyomorékok, éhezők, gyászolók fél méter távolságból fotózva, feketén-fehéren. Döbbenet, hogy mi zajlik a világban, míg én freestyle bmx-versenyre járok. Merthogy ez volt a soron következő programom, ahol egy londoni szabadúszó fotós sráccal ismerkedtem meg, aki szerencsét próbálni jött ide, és egy kollágámnál húzza meg magát.
A hab a hétvégi fotóstortámon Spencer Tunick és kétezer pucér modellje volt, akikbe hajnali hatkor, egy házibuliból hazafelé tartva botlottam bele, de őket csak mobiltelefonnal sikerült leképelnem. A többit a mesterre bíztam, meg a fantáziátokra.
 |
