| Amszterdam kisebb, mint gondolná az ember, az idővel pedig látványosan zsugorodik. Nincsenek távolságok, a nyüzsgő belvárosban alig lakunk néhányan, látásból ismerős majdnem mindenki a környéken, a köszöngető kollégák pedig szinte kikerülhetetlenek, bárhol is járok. Már meg sem lepődöm, hogy újabb és újabb helyekre tévedve is ugyanazokat az arcokat találom. El lehet képzelni, mekkora feltűnést okoz ebben a közegben Michael és az én párosom. Mint valami burleszkfilmben: a kétméteres cingár fekete és kicsivel alacsonyabb, de annál bozontosabb haverja, akik mindig mindent másképp csinálnak, mint a többiek. Külön-külön is kilógunk a sorból, de együtt aztán egyből megjegyez magának mindenki. Ez azért fontos, mert mióta lelépett a cégtől, mindenki rajtam keresi őt. Hosszú sztori, a lényeg, hogy kedvenc kollégám sajnos már csak ex-kolléga. Ebben az esetben viszont az egész falu és az üzem is rajtam keresztül tartja vele a kapcsolatot, mindig kérdezik, hogy mi van vele, hol hagytam őt. Én meg nem árulom el senkinek, hogy valójában kirúgták, hiszen az igazság az, hogy kiszabadult. Köszöni, most már jól van! |
