 Azon kívül, mikor részegen beletöröltem a Radiohead koncertbe, nem is bénáztam még ennyit a kamerával, mint most hétvégén. Lementünk a tengerpartra Attiláékkal, magabiztosan a nyakamba akasztottam a fényképezőt, hogy a célnál derüljön ki, az aksija nincs is feltöltve, a töltője pedig bent az irodában. Bekapcsoláskor egyből kellett nyomni a gombot, különben kikapcsolt, mire céloztam volna. Másik oldalról nézve, már régen csináltam ennyire spontán fotókat.
Tetszik ez a házigazdásdi, már rám fért a jó társaság, meg egy kis magyar szöveget hallani. Persze hozzá kell tennem, hogy Attiláék sokszor mondat közben váltanak angol-német-francia-holland-magyar között, de ennek van valami amszterdami fílingje. Annétól megtanultam néhány holland trükköt, már azt is ki tudom ejteni, hogy Herensgracth. Az a trükkje, hogy nem ott és nem úgy kell kell hörögni, ahogy elsőre gondolná az ember, vagyis nem csak ott, nem csak úgy és egy kicsit erősebben, kicsit hosszabban, kicsit gátlástalanabbul. Érthető? Azt hiszem, jól el leszek ezzel a nyelvvel, gyakorlás közben a térdemet csapkodom majd a sok röhögéstől. :-)
Elkezdtük a lakást is berendezni gondolatban, de a legjobb az lesz, ha találomra kitépek egy lapot az IKEA katalógusból, mert különben sosem áll össze a végleges verzió. Kissé nehezíti a dolgot, hogy a "lépcsőház" mindössze 60 centi széles és a meredeksége miatt csak maximum 90 centi magas dolgokat lehet felcibálni. Tehát a 140 széles ágybetét csak az ablakon keresztül fér majd be, de ott is neccesen.
A vendégségről még annyit, hogy lassan kreálnom kell egy nyilvános naptárat, mert (szerencsére) mindenki jönne hozzánk, de egyszerre csak két ember fér el. Bejegyezzük majd, mikor szabad a szőnyeg a nappaliban, mikor nem vagyunk otthon, mikor nem fogadunk vendégeket, ilyesmi... |
